Rocky Balboa (Sylvester Stallone) tanulatlan és igénytelen naplopó: egy helyi pitiáner gengszter pénzbehajtójaként tartja fent magát, míg hobbiból bokszol, de azt sem veszi igazán komolyan. A világbajnok Apollo Creed (Carl Weathers) ügyes reklámfogásként úgy dönt, hogy lehetőséget nyújt egy senkinek, hogy megküzdjön a címért. Kiválasztja a teljesen esélytelen Itáliai Csődőrt, Rockyt, s nekilát reklámkampányának. Rocky azonban nem a cirkuszt látja a meccsben, hanem a kiugrásra való lehetőséget. Szívét-lelkét beleadja az edzésbe, melyben segítségére van tapasztalt edzője, Mickey (Burgess Meredith).

Sylvester Stallone-t egyetlen filmért két Oscar-díjra is jelöltek: egyik a legjobb férfi alakításért, másikat pedig a legjobb forgatókönyvért. Mi tagadás, az izomkolosszus akciósztár remekül formálja meg a philadelphiai bunkót, aki méltóságteljesen és rendkívüli kitartással veszi fel a harcot a nála sokkal tapasztaltabb és erősebb Apollóval. Bill Conti aláfestő zenéje valamint a felkészülés mozzanatai ma már filmtörténeti jelentőséggel bírnak, míg a záró bokszmeccs kellő izgalmat kölcsönöz az azóta teljesen elfeledett rendező, John G. Avildsen filmjének.

A Rocky legfőbb erényét valójában a jellemábrázolások jelentik: a főhősnek először saját akaraterejével kell megküzdenie, hogy vállalhassa a fizikai kihívást. Stallone forgatókönyve meglepően részletesen mutatja be a mellékszereplőket – mint például a kiöregedett bunyóst, Mickeyt, a féltékeny barátot és annak nővérét, Adriant, valamint számító ellenfelét, Apollot. A romantikus vonal (mely ezúttal sem hiányozhat) a robosztus bokszoló és a félénk eladólány, Adrian (Talia Shire) között mentes mindennemű giccstől.

A fillérekből forgatott mozi végül nem várt sikert aratott mind a kritikusok, mind pedig a közönség körében. Stallone karrierje legelején elérte csúcspontját, melyet az elkövetkező húsz évben hullámvölgyek követtek – ám a Rockyban nyújtott teljesítményét még csak megközelíteni sem tudta.

Négy évvel később Martin Scorsese is készített egy kissé hasonló jellegű életrajzi filmet: bár a Rocky erényei elismerésre méltóak, a Dühöngő bika azonban minden tekintetben felülmúlja azt. Éppen ezért érthetetlen, hogy milyen rútul bánt (ismételten) a Filmakadémia Scorsese-vel, akinek azóta sem sikerült kiérdemelnie a legjobb rendezőnek járó Oscart. Csak remélni tudjuk, hogy egyszer eljön az ő ideje is.